2010. április 30., péntek

Napraforgópástétom

Ez az egyik kedvencem. Gyorsan kész van és mindenevők is szeretik. Kenyérre vagy zöldségekre kenve is finom. Sokáig úgy készítettem, hogy a napraforgómagot rögtön a csomagból a darálóba tettem, de legutóbb beáztattam egy éjszakára. Így egész más íze lett, sokkal finomabb! Úgy nedvesen egy jó erős botmixerrel szoktam pépessé zúzni a gyömbérrel együtt és kevés vízzel.


Hozzávalók:

1 csésze napraforgómag finomra őrölve
1 teáskanál kurkuma
kb. 1 kávéskanál őrölt római kömény
1 kávéskanál őrölt mustármag
kis darab gyömbér reszelve
1-2 szál újhagyma vagy póréhagyma, medvehagyma ízlés szerint (most medvehagymával készítettem)
1 evőkanál citromlé
1 evőkanál oliva olaj
víz

(1 teáskanál méz - elhagyható)


Az őrölt napraforgómagot összekeverem a fűszerekkel és a gyömbérrel (a mennyiségek ízlés szerint változtathatók) . Hozzáöntöm a citromlevet és az olajat, majd beleteszem az apróra vágott hagymát. Néha teszek bele egy kis kanál mézet, ettől még izgalmasabb íze lesz. Vízzel krémes állagúra keverem.

3 megjegyzés:

  1. Ezt hétvégén ki is fogom próbálni!

    VálaszTörlés
  2. Szia, én is imádom ezt a krémet. Én úgy szoktam csinálni, hogy egy éjszakát ázik a napraforgó és utána a hozzávalókkal együtt pici vizzel én botturmixszal turmixolom össze, azzal teljesen krémesre sikerül. Csak azért, ha valakinek nincs ideje aszalni, meg kedve sem, mint nekem:) Én őrölt rozmaringot szoktam beletenni, meg apróra vágott hagymát, olyan lesz az ize, mint a májkrémnek, szinte teljesen ugyanaz. (ezt azoknak irom,akik a húsevő korszakból tértek meg:)
    Szupi az oldal!

    VálaszTörlés
  3. Szia Edina,
    Köszi, örülök, hogy tetszik az oldalam :) Köszi a tippet, nem is tudom miért nem jutott eszembe, hogy vízzel turmixoljam össze, mikor úgyis teszek bele vizet... Ma kipróbáltam és jó lett! Így tényleg nem kell az aszalás!! :)

    VálaszTörlés