Harmadik böjti nap

A mai nap ajándék számomra, mert egyedül tölthetem. Már hajnalban fent voltam, nem tudtam aludni, pedig szerettem volna. Túlestem a reggeli beöntésen és még visszabújtam az ágyba, mivel elég alacsony volt vérnyomásom és emiatt gyengének éreztem magam. Sikerült is szundítanom még egy órácskát. Felkelés után ráálltam a mérlegre puszta kiváncsiságból. Amit láttam, arra azt mondtam, hogy "Jesszusom!". Elég légies vagyok... bár tudom, hogy a hiány java víz és az újra evéstől vissza fog jönni. Ezért inkább nem ijedek meg nagyon.
A reggeli citromos víz után, délelőtt készítettem körtéből és kiwiből kb. 4 dl gyümölcslevet. Nem igazán esett jól, valahogy nehéznek tűnt, pedig alaposan felhígitottam. Negyed óra múlva enyhe hányingerem támadt, de pár mély lélegzetvétel után elmúlt. Éreztem, hogy sok volt ez a gyümölcslé, most így a nap vége felé nem is kívánom a következő adagot. Azt hiszem megint uborka és zellerszár leve lesz a vacsorám.

Délben kirándulni indultunk Évivel, felmentünk a Normafához és gyalogoltunk majdnem két  és fél órát az egyik kevésbé népszerű útvonalon. Nagyon jól esett és nem lettünk fáradtabbak a végére. Sőt azt is mondhatnám, hogy könnyebben végig jártam az utat, mint máskor. Bár az emelkedőknél kicsit nehezebb volt, de ez azért is lehetett, mert folyamatosan beszélgettünk. Feltöltődtem ettől a kis kirándulástól testileg-lelkileg egyaránt. Köszönöm Évi, öröm volt Veled gyalogolni! :)

Jól is jött ki ez a kirándulás így az utolsó böjti napon. Kibújtam a csigazáhamból, segített ráhangolódni a hétköznapi élet folyatására. Éhségérzetem egyébként továbbra sincs, bár az ételek utáni vágyakozásom egyre erősebb. Megértettem mi a különbség valódi éhség és kívánósság között. A kettő nem ugyanaz, hétköznapi étrendünket általában az ételek utáni vágyakozás vezérli és ebben igen kevés az ösztönös megérzés. Rádöbbentett ez a kis utazás arra, amiről Szamóca is írt, hogy túlságosan nagy hangsúlyt fektetünk az evésre. A mai ember jóval többet eszik, mint amennyit a teste valóban kíván. Az az érzésem, hogy a felkészülő napi menüm is bőségesnek számít a test valódi, természetes szükségleteihez képest. Persze, az evés fontos, hiszen alapvető szükséglet, úgy mint az ivás, az alvás és a szeretet. Egyetértek Rüdiger Dahlke orvossal, aki azt írja a könyvében, hogy az a nem mindegy, hogy mit, hogyan és mikor eszel. Lassan, élvezettel átélve minden falat ízét (bevallom ezt még nekem is gyakorolnom kell), többségében növényi eredetű táplálékot és csak akkor, amikor valóban éhes vagy.

Kicsit tartok a holnapi felépítőnaptól, mert egyáltalán nem enni talán könnyebb, mint mértékkel étkezni. Böjt után nagyon tudatosan és óvatosan kell újra szilárd táplálékot fogyasztani. Kiváncsi vagyok, hogy mit fogok tapasztalni az első falat után, az első alma után... vajon rögtön megkívánok-e egy másikat? Vagy elégedett leszek azzal az eggyel? Izgalmas utazás a böjt :)

Igen, utazásnak érzem. Mindig is vágytam hasonló utazásra. Évekkel ezelőtt elhatároztam, hogy végig járom a Caminot. Aztán mire ténylegesen elhatároztam magam, várandós lettem a kislányommal. Így ez a terv pár évig még fiókba került, mivel túl kicsinek érzem a lányom, hogy eltünjek az életéből másfél hónapra. Ha a világ világ marad, akkor lesz még lehetőségem végig járni, ha még akkor is igazán akarom. De nem ez az egyetlen lehetőség, hogy bejárjuk a saját caminonkat. Ilyen rövidebb-hosszabb belső utazás egy böjt is. Így elsőre elegendőnek érzem a három napot. Bár most visszagondolva rövidnek tűnik, de három napra készültem fel és érzem is, hogy testem-lelkem kívánja a holnapi visszatérést: az elengedőből újra befogadóvá válást. Ám nem kések le semmiről, legközelebb hosszabb böjtbe kezdek, ha eljön az ideje. Most inkább azt tervezem, hogy kis idő múlva heti egy lénapot tartok. Azt mondják az ilyen pálcikatípusú embereknek az a legjobb és így akár még hízni is lehet.

Arra viszont rájöttem, hogy a gabonákat továbbra is megtartom az étrendemben. Túl erős még a kötődésem vagy valóban szüksége van rájuk a szervezetemnek és most hagyom,hogy így legyen. Aztán majd alakul magától...

Továbbra is a meditatív állapot határain lebeg a tudatom, de ez a világtól elvonultan nem is nehéz. Ilyenkor óhatatlanul befelé fordul az ember és ha van bátorsága önmagával találkozni, akkor egy új és mégis ismerős világ nyílik meg előtte... Ezalatt a rövid út alatt többször éreztem, hogy kívülről tudom szemlélni önmagam, az érzéseimet és a tetteimet is. És ezáltal elkülöníteni valódi önmagam az érzéseimtől és gondolataimtól. Időnként sikerült egyszerűen csak figyelni, jelen lenni. Mindenkinek szívből ajánlom, hogy legyen bátorsága böjtbe fogni, vagy elindulni valamilyen úton önmaga felé. A böjt alatt nem az éhség lesz a legnagyobb feladat, amivel szembekerülsz... 

Sok mindent tanultam a három nap alatt a lelki tapasztalatokon túl is. Egész egyszerű dolgokat: 1. a beöntés egy egyszerű művelet, semmilyen kellemetlenséget nem okozott, 2. a jóga csodálatosan energizálja a testem, szószerint testi-lelki táplálék, 3. akár három napig is kibírom evés nélkül úgy, hogy nem érzek valódi éhséget, 4. a frissen facsart gyümölcsleveknek átható erejük van.

Amikor útnak indulsz, legyen bátorságod észrevenni az út ajándékait! Szíved legyen nyitott és meglátod csodálatos élmények várnak rád... És vedd észre, hogy folyamatosan úton vagy!

A harmadik böjti nap menüje:

Reggel: 0,5 L citromos víz
Délelőtt: 4 dl körte-kiwilé
Délután: 3 dl májvédő tea mézzel
                1 L zöldlötyi (supergreens)
Vacsora: 3 dl uborka-zellerszárlé
                1 cs májvédő tea (ezt végül nem ittam meg, annyira örült a testem a lúgos zöldséglének, hogy úgy éreztem erre most nincs szükségem)

Ezeken felül néhány pohár víz.

Utóirat:


Rájöttem: semmi célja nincs a fájdalomnak a mellkasomban. Én teremtettem. Csupán egy lehetőség az úton, hogy találkozzam önmagammal és elfogadjam a felfedezés ajándékait. Akár el is vethetem ezt a lehetőséget, de akkor másképp bukkan fel újra. Talán még fájdalmasabban... És talán fel sem ismerem, hogy ez ugyanaz a lehetőség. Mindegyik egy és ugyanaz.

.....



Utóirat2:
Este van már és nagyon felerősödött bennem az evés utáni vágy. A vágy, nem az éhség! Talán azért, mert tudom, hogy holnap már ehetek. Mindig a cél előtt a legnehezebb még egy kicsit kibírni.... Megyek is inkább aludni :)



Köszönöm Nektek, hogy elovastátok az élményeimet!