Böjt után

Hát azt kell mondjam számomra a böjt utáni első nap volt a legnehezebb testileg, lelkileg egyaránt. A késő esti lefekvéstől reggelig, ha jól számoltam, ötször jártam kint a mellékhelységben csorogni. Reggel nagyon kókadtan ébredtem, dörömbölt a szívem és vonszoltam magam, mivel a vérnyomásom a béka feneke alatt landolt. Örültem, hogy fel tudtam öltözni. Majd megkértem a párom, hogy készítse el nekem a fél liter citromos vizet, melyet a kanapén üldögélve iszogattam és lassan feléledtem. Mivel a jóga eddig is jótékonyan hatott a fáradtságomra, így ezután is a jógát választottam, pedig már nagyon vágytam egy zöld almára! Jó fél óra jógázás, mely valóban felfrissített és egy csésze májvédő tea után, délelőtt tizenegy óra tájban megpucoltam és felvágtam a kiszemelt almát és lassan elmajszolgattam. Azért pucoltam meg, mert a héja nem esett jól az első néhány falatnál. 

Ebédre fél liter spenótos almalevest turmixoltam magamnak. Ezzel jól is laktam, ....kb. egy órára. Kezdtem nagyon nagyon vágyakozni az ételek után. Mindenféle étel gondolata átsuhant az agyamon... és persze láttam a családot ebédelni. A kislányommal tojást festettünk, én még azt is felfaltam volna... de tudtam, hogy azzal csak rosszat tennék magamnak.

Igyekeztem most is sokat inni, hogy legalább a sok folyadék kitöltsön, de ez már nem tünt elég hatásosnak. Uzsonnára ettem egy kis szőlőt, vacsorára pedig két nagyobb körtét, meg némi uborkát és paradicsomot. Ez utóbbi volt nálam a desszert, annyira mennyei íze volt! Pedig ezek a téli paradicsomok nyomukba se érnek a nyáriaknak! Többet nem mertem enni, nehogy gondot okozzak a három napig pihenő gyomromnak. Ám a vágyakozásom nem akart szünni...

Jól esett volna még egy kis pihenő így a böjt utáni első nap végén, de kettesben voltunk a kislányommal, így ki kellett tartanom. Estére odáig fajult a sóvárgásom, hogy meglehetősen ingerült és elviselhetetlen lettem (egy dacos két éves társaságában pedig különösen). Vágyak és kétségek között találtam magam, mert éreztem, hogy nem a testem kiált ennivalóért, hanem az ízlelőbimbóim... Ez a kétség elérte a lelkemet is, mert önmagamra nézve is összezavarodtam. Elvesztettem a fonalat, nem találtam azokat támpontokat és célokat, melyeket olyan szépen és gondosan kitűzögettem az elmúlt hónapok során. Minden összezavarodott. Feltettem a legfontosabb kérdéseket: Ki vagyok én? És mivé akarok válni? És vártam a választ...

A mai nap már az örömevés jegyében telt el, bár kicsit elkeseredetten indult. A tükörbe nézve és a kedvenc farmerom felhúzása közben meglehetősen elkámpicsorodva állapítottam meg, hogy nem lettem vastagabb a böjt során (nahát! ki gondolta volna?). Már a böjtölés során is arra az elhatározásra jutottam, hogy a gabonákat továbbra sem hagyom el az étrendemből, most ez megerősödött bennem. Sőt úgy érzem, hogy a főtt vegán kajáknak sem fogok ellenállni annyira, mint az utóbbi időben. Persze, amit lehet nyersen eszem majd, de nem leszek túl szigorú magammal.

Lelki egyensúlyom is visszaállt a mai nap végére. A feltett kérdésekre is találtam válaszokat, melyek a jelen pillanatra érvényesek. És megnyugodtam. Úgy érzem, a mai nappal záródott le ez a különleges böjti utazás. Talán az új út születésének a küzdelme volt ez a rövid összezavarodottság a régi út végén :)

A böjti beszámolóknak itt a vége. Legközelebb ismét receptekkel jelentkezem!

Köszönöm mindenkinek, aki figyelemmel kísérte ezt a pár napot az életemből! :) Örülök, hogy írhattam nektek!