2010. február 27., szombat

Tapasztalataim

Nem rég arról írtam, hogy össze-vissza eszem, hol nyerset, hol főttet, hol egészségeset, hol kevésbé azt... Aztán szépen rendszereztem, hogy mit is eszem tulajdonképpen és rájöttem, hogy nem is olyan vészes, mint ahogy gondoltam. Aztán valahogy az történt, hogy a napokban egyáltalán nem akarok főtt kaját enni. Ezen én lepődtem meg a legjobban. Persze, simán lehet, hogy két nap múlva már megint tömöm magamba a főtt valamit, de nem számít, mert érzem, hogy haladok valamifelé és a mostani nyers hullám teljesen magától jött, semmi igyekezet nem volt benne. Így alakult. 

Az utóbbi három napban 90%-ban élő ételeket ettem úgy, hogy jól is laktam és nem éreztem folyton azt az állandó éhséget és sóvárgást valami nasi után. A titok nyitja talán az, hogy még több gyümölcsöt ettem, még több zöld turmixot ittam. Nálam most a numberone a felkockázott körte fahéjas banánöntettel, amit a Reggeli finomságok bejegyzésben olvashattatok. Nagyon laktató és végre úgy indulok el reggelente otthonról, hogy nem vagyok éhes, mert ízében elégedettséget, energiában bőséget ad ez az egyszerű étel.

Annyira büszke vagyok magamra, hogy leírom a tegnapi menümet:

Ébredés után mindig ezzel indítok:
1/2 liter víz (citromosan vagy korall kalciummal)
(aztán fél óra múlva jöhet a reggeli)

Reggeli:
Körte fahéjas banánöntettel

Ebédig:
750ml zöld turmix (alma, körte, banán, zellerszár, fahéj)

Ebéd:
Paprika saláta, sok csírával, dióöntettel és zöldségfasírttal (ez volt a főtt éttel, 3 db vegán fasirt)

Uzsonna:
1 narancs
2 kiwi
pár szem banánkarika a lányom tányérjából :D

Vacsora:
Cukkini spagetti, reszelt sárgarépával, paradicsommal kolbászkrémmel leöntve
Paprika kolbászkrémmel töltve

Nasi:
Karobchips


A mai nap hasonló volt, de az ebéd után egy órával még éhes voltam és megettem egy tál, főtt brokkoli levest. Finom volt és könnyű, talán a leves az egyik főtt ételféle, ami sokszor jól esik. Most is finom volt, de fura érzésem volt utána: úgy éreztem eltompulok és nem tudok koncentrálni a munkámra. Azt hiszem, ha az ember már sokkal több nyerset eszik, mint főttet, akkor nem éri meg kicsapongani, mert utána csak rosszul érzi magát...

....

Ezt a bejegyzést csütörtökön írtam, a tegnapi napom teljesen nyersre sikerült. Érdekes, hogy egyáltalán nem kívánom a főtt ételt. Kiváncsi vagyok ez meddidg fog tartani. Mindenesetre most úgy érzem méregtelenítési tüneteim vannak... nem vagyok lázas, de náthás lettem és fájnak az izmaim is. Mondjuk azt sem lehet kizárni, hogy benyaltam valami vírust...

1 megjegyzés: