2010. február 14., vasárnap

Az étrendem most

Azt hiszem, talán az tesz feszülté, hogy nem vagyok elégedett az étrendemmel. Próbálom megtalálni az egyensúlyt gyümölcsök, zöldségek és magvak között, épp úgy, mint a nyers és a főtt ételek között. Össze-vissza csapongok. Hol majdnem teljesen nyers napot tartok, máskor pedig megeszek mindenféle értéktelen kaját (csoki, ropi, keksz... stb). Mondjuk húst és tejterméket nem, bár ma és tegnap ettem egy-egy falat sajtot. Mindazonáltal ezek egyébként nem hiányoznak és nem is sóvárgom utánuk. Ami hiányzik az a gabona. Dr. Graham könyvében olvastam, hogy ha valaki nem eszik elegendő gyümölcsöt, akkor a főtt szénhidrátokért fog sóvárogni, mint a rizs, tészták, kenyerek. És így is van. Ezektől érzem úgy, hogy jól lakom. Ezen kívül teltségérzetett adott a sok olajos mag, amelyeket mostanra visszaszorítottam a lehető legminimálisabb mennyiségre. Szinte csak öntetként fogyasztom őket, nassolásra már azóta nem, hogy túl sok savam lett tőlük. A nyelőcsövemben érzett fájdalom túl erős volt ahhoz, hogy diófélék és belőlük készült krékerek nassizásával újra megidézzem.
Ami még zavar, hogy próbálok sok sok gyümölcsöt enni, de úgy érezem, hogy utána újra nagyon gyorsan éhes leszek. Persze, azt is gondolom, hogy nem sikerül eleget ennem belőlük. Valahogy még nem állt rá az agyam és a szervezetem, hogy rábízzam magam a gyümölcsökre, úgy értem még mindig kérdésként él bennem: tényleg jól lehet lakni gyümölcsökkel?.

Egyensúlyozok a nyers és a főtt ételek között is, mert néha nagyon megkívánok egy-egy főtt ételt és jól is esik, máskor viszont annak ellenére, hogy megkívánom, végül nem esik jól és le is zuhan az energiaszintem étkezés után.
Valójában lehet, hogy legbelül még mindig kétségeim vannak: tényleg csak nyerset akarok enni? Mintha kényszeríteném magam, mert az eszem azt mondja, hogy a nyers étel a legegészségesebb. Na, de ha közben mégis lemondásnak érzem, még ha csak kicsit is, akkor nem lesz meg a kívánt hatás. Közben azt is érzem, minél tovább húzom a teljes átállást, annál nehezebb egyensúlyt tartani.
Azt hiszem, mégis időt kell hagynom magamnak. Valljuk be, hogy a tél nem a legalkalmasabb a teljes átállásra. Főleg nem így a tél vége felé, hiszen ez a legínségesebb időszak a természetben is. Itt és most megegyezek önmagammal, hogy az elkövetkező időszakban (amíg nem lesz újra zöldség-gyümölcs dömping) nem várom el magamtól, hogy csak nyers ételeket egyek. Ha éppenséggel megkívánok valami főtt kaját (egyébként nem olyan gyakori ez, mert ha van mihez kapnom, ami nyers, akkor sokkal inkább azt kívánom), akkor megeszem és kész. A van mihez kapnom azt jelenti, hogy alapanyag és ötlet egyaránt kéznél van, amiből ízletes ételt kreálok magamnak. Ehhez kell egy kis gyakorlat. De úgy érzem, napról-napra egyre gyakorlottabb leszek a nyers ételkészítésben, bevásárlásban, menü összeállításban.

Úgy gondolom, hogy összességében a szénhidrátok körül van a gond. Talán tovább kell növelnem a gyümölcsök arányát, csökkenteni a gabonák arányát, de nem kell sietni, főleg így télen nem. Nyáron biztos nem lesz probléma ezzel. Ja igen, nekem a müzli hiányzik mostanában. Különösen, amikor a lányom azt reggelizik, én is megkívánom. Tudom, a hajdinakása kiválthatja, imádom és a kislányunk is szívesen eszi müzli helyett, de nincs mindig kéznél. Nem vagyok elég gyors az utánpótlásban (csíráztatásban), vagy megpenészedik az épp csiráztatott cucc :(

A másik akadályozó tényező a csoki. Pedig a csokiról egyszer már leszoktam... Igaz, az nyáron volt... a hideg idő beálltával kezdtem újra sóvárogni a forró csoki melengető hangulata után... Amikor csokit eszem, ez mostanában majdnem minden nap sikerül, akkor úgy érzem az egész egészséges étrend programom borul. Ha megeszek egy kocka csokit, akkor rögtön sóvárogni kezdek egy következő után... És ez egy ördögi kör. Minél többet eszem, annál többre vágyom. Igazi függőség. Na, meg bűntudat, aminek semmi értelme.
Nem, lemondani azért eszemben sincs róla. Csak valahogy mértékkel kellene és nyerset mondjuk...

Nos, hát így állok én most, keresve az utat a kiegyensúlyozott étrend felé... és a kiegyensúlyozottság felé.

6 megjegyzés:

  1. Ne erőltesd! Csak annyi nyerset egyél, amennyi jó esik. Ha sóvárogsz, aztán meg ropit eszel, csak összezavarod az emésztésed.
    Állíts össze egy olyan étrendet, ami tartható, ésszel, 70-80%-ban nyers, van benne gabona is és főtt étel is mértékkel, és ha ezzel jól érzed magad (csoki nélkül), akkor ráérsz elgondolkozni azon, hogy menned kell-e tovább (a 100% felé), vagy megállsz itt, mert nálad itt az egyensúly. Nem szabad erőltetni, görcsölni...
    Én akkor érzem igazán jól magam, ha csak nyerset eszem, nem kívánok mást. de ez én vagyok, és nem vagyunk egyformák.
    Lazíts...

    VálaszTörlés
  2. Ja, és még valami: a gyümölcsök mellé hiányozni fognak a fehérjék: mennyi zöld levelet eszel? Igyál zöld turmixot minden nap, meglátod másképp látod majd a világot!

    VálaszTörlés
  3. Szia Gitta, köszi a tanácsokat! Nagyon jó ötletet adtál ezzel a menü összeállítással, mert szépen elkezdtem leírni mit és hogyan ehetnék.
    Zöldlevelek: minden nap zöld turmixszal indítom a napot, kb. fél liter jut mindenkinek. Szeretném még emelni az adagot. Ezen kívül este mindig eszem salátát, amiben van zöldlevelű is :)

    VálaszTörlés
  4. Amit fontosnak tartok megemlíteni, hogy a savtúltengés okozta nyelőcsőégés teljesen elmúlt, amióta zöld turmixot iszom minden reggel!!

    VálaszTörlés
  5. Szia! A nevem Detty és bár én nem vezetek Gasztroblogot(még:))rendszeresen követem más vegetáriánusok bejegyzéseit! Beleértve ebbe természetesen a tiedet is.
    A testvéremmel egy jó ideje vegetárianusok vagyunk, és már több étrendet kipróbáltunk, de természetesen mindkettőnknek más menü és ételpárosítás jött be! Ezzel azt szeretném mondani, hogy hasonló tapasztalataim voltak mikor nyers étkezéssel próbálkoztunk és bár tesóm tovább bírta, vhogy az lett a vége hogy kilószámra ettem a magvakat, és nagyon fáztam, és ráadásként kudarcnak éreztem az egészet.
    Ezért elhatároztam, hogy továbbállok, és vmikor később térek vissza a nyersre, hát ezt egy éve mondtam, de még mindig óckodom tőle...szerintem sok minden az agyban dől el, nem feltétlen fárad el az ember ha nemcsak nyerset eszik, de mindenképp figyelni kell magad mitől válsz energikussá...az ösztönre hagyatkozni, talán ez a legnehezebb..viszont mikor ez mégse megy:) akkor javasolni tudom a különféle salátákat a boltban kapható csírákkal, mert telíteni tudnak, és persze vmilyen hidegen sajtolt olajat is lehet mellé tenni!!(nálam kedvenc a tökmagolaj)édességhiányra pedig tuti tipp, ha néha egy kis sütőtök, vagy édesburgonya, esetleg gesztenye(ami fagyasztva van egészben, vagy pürében, de ccukor és minden nélkül), mert ezek is édesek és hamar telítenek, de nem annyira hamar távoznak mint a gyümölcs!..hát én ennyit tudtam tanácsolni remélem hasznos lesz!
    üdv, detty:)

    VálaszTörlés
  6. Szia Detty!
    Örülök, hogy írtál, köszönöm a soraidat és a tippeket is :) Érdekes, hogy én is fázékonyabb vagyok, bár amióta több gyümölcsöt eszem sokkal kevésbé. Hmm, a gesztenye jó ötlet...

    VálaszTörlés