2010. szeptember 7., kedd

Torta dömping

Itt a tortás blog jelentkezik. Lassan már mást sem láttok tőlem, mint tortákat :) Augusztusban és szeptemberben szülinap dömping van a családban, ebből következik, hogy sok a torta is. Az alábbi torták mind a kislányom harmadik születésnapjára készültek.

Őszibarackos torta másképp

Úgyanúgy készült, mint az előző bejegyzésben bemutatott torta, csak az alapja más és lett egy középső réteg is, ami barackból (nahát!) és mandulából áll. Eredetileg Évi barackos kosárkáit szeretettem volna reprodukálni, de nem jött össze a kosárfonás, így aztán gondoltam egyet és tortává változtattam.

Alap:
2 csomag kesudió ledarálva
1 csésze beáztatott datolya, turmixolva

Összekevertem egy kevéske vízzel, jó kis tészta lett belőle, de kosárka nem. Belenyomkodtam a tortaformába és ennek a tetejére kerültek a barackok és a mandula. Majd a barackos krém.


A középső réteg

Ez itt pedig a Körtés csokitorta. Ilyet is készítettem már, de azért teszem be a fotót, mert sokkal szebbre sikerült, mint a korábbi. Azért hozzá kell tennem, hogy bár nagyon finom, de inkább keveset együnk belőle, mert különösen magas a zsírtartalma.

3 megjegyzés: