2010. május 2., vasárnap

Anyák napi bonbon

A zserbó ötlete alapján készítettem Anyukám részére. Négy réteg gyümölcslap között, mézes kesudiókrém bújik meg. Hűtés és felkockázás után csokimázba mártottam majd megszórtam szivecskés cukorral (ühüm).

Egyetlen bánatom, hogy a csokimáz nem sikerült túl jól. Túl töményen kakaó ízű és csak a hűtőben akart megszilárdulni. 


Ezen a fotón jól látszik, hogy mi rejtőzik a fekete csokimáz alatt.
A gyümölcslapok csak almából készültek. 4-5 almát összeturmixoltam és az aszaló tálcáján szétterítve megaszaltam.
A kesudiókrém nagyon egyszerű és szerintem a legfinomabb a magos krémek közül! Egy csésze kesudiót megőröltem és egy evőkanálnyi mézzel, kevés víz hozzáadásával simára kevertem.
A csokimáz úgy készült, hogy 3 evőkanál kókuszzsírt megolvasztottam, beletettem 1 evőkanál mézet és 2-3 evőkanál kakaót és karobport vegyesen. De ez nem lett díjnyertes máz, inkább másik receptet kövessetek :D

Ja igen, a reakció sms-ben érkezett: "Nagyon-nagyon finom a szivecskés desszert!" :D

4 megjegyzés:

  1. mmmm :)

    a fotót nézegetve gondolkodtam is rendesen, mi a fenéből lehetnek a szívecskék :D hehe

    csokimáz ügyben majd segítek, sikerült kikísérletezni valami egész jót (igaz, az is hamarabb olvad szobahőmérsékleten..)

    VálaszTörlés
  2. Szerintem nagyon szuperül néz ki! Recept? :(
    Milyen volt a reakció?

    VálaszTörlés
  3. Norka, köszi :) Recept is lesz, csak gyorsan fel akartam tenni a képet Anyák napja alkalmából :) Reakció csak holnap lesz, de megírom mindenképp!

    VálaszTörlés
  4. Évi, ami a moonie-n volt az nagyon finom csokimáz volt! Kiváncsi vagyok a receptjére! Előre is köszi a segítséget :)

    VálaszTörlés